Beestem 8 óra 1 perckor (zárva tábla még kint volt) második vevőként ma reggel a Cafe Frei új, Váci utcában nyílt egységébe, ahol a napi ajánlott kávékból az ausztrál diókávét választottam egy csokis süteménnyel a kínálatból.
Amíg a barista a kávém elkészítésével foglalkozott, elkocogtam egy asztalhoz az egyik nyitott ablak mellett, hallgatva a háttérzenét a Spotify-ról, ami egy akusztikus gitárra épülő Simon and Garfunkel hasonlat volt és letelepedtem a süteményemmel. Eddig minden rendben is volt, de amikor a diókávém elkészült és azt is az asztalhoz hoztam, akkor a zene, az ablakon beáradó kellemesen friss levegő, a diókávé illata és a helyből áradó nyugalom olyan csapással volt az idegrendszeremre, nem beszélve a neuronhálózatomról, hogy rögtön előszedtem a gépemet és elkészítettem ezt a bejegyzést, mindjárt az ez év februári után.
Ez aztán a felpörgés! 😀
A kávé édes tejeskávé, de pont jó a hangulatomhoz. A csokis sütemény hamar elfogyó fajta, de pont elég volt az ízlelőbimbóimnak (meg az idegrendszer…, meg a neuronblabla…). Az írás közben meg fokozatosan enged ki a vállamból a feszültség, amiről azt sem tudtam, hogy ott van. Valaki Mississippi gesztenyekávét rendelt…
Ez egy nyugodt napindítás. Jó ez a hely, meg, hogy nem gépkocsik zajára néz az ablak és még nem indultak be a turisták sem. Hagyja, hogy végiggondoljam a napi teendőket, hogy aztán 9-től indulhasson a napi nagyüzem a munkahelyemen.
El tudnám képzelni, hogy a reggelek hasonló módon zajlanak, de ennek nem látom egyelőre az esélyét a nyugdíj (mi is az?) előtt, meg aztán lehet, hogy rá is unnék idővel, ha napi szinten megszokottá válna.
Most mindenesetre jó ez a hangulat, így szeptember elején és ajánlom mindenkinek a helyet, aki ráér 8-tól, hogy kipróbálja. A nap folyamán később nem tudom, hogy mennyire tud megmaradni, de gondolom, azért nagyon nem lesz rosszabb. 😉
