Gondolom, nem újdonság, hiszen mindenki a saját bőrén érzi. Nem is igen tudtam este 1/2 10 környékén másra gondolni, minthogy “de jó lenne inni egy jegeskávét”…A gondolatot tett követte és le is főztem gyorsan 2 bögre filter kávét, majd megvárva a kihűlését, az egész kiöntő edényt bezsuppoltam a hűtőbe egy órát hűlni. A várakozás közben próbáltam némi enyhítő szellőt beengedni az ablakon keresztül, de ez nem sikerült, mert csak melegebb lett, kint sem volt éppen hűvös.
Dolgozni pedig kell, mert határidő van, de közben de jó lenne, ha már lehűlne végre az a kávé…
Nem tudom, ki hogy van vele, de bár szenved az ember a melegtől, azért én ezt mégiscsak jobbnak tartom annál, mintha mínusz 10 fokban várnék a buszra éjszaka, hogy jöjjön, hátha azon melegebb van. Persze nem ezen morfondíroztam, míg lehűlt a kávém, de szerencsére egyszer csak ez is megtörtént és végre újra a tettek mezejére léphettem.
Egész jó hangulatba kerültem a lehetőségtől, hogy rövidesen jegeskávét kortyolgathatok, olyannyira, hogy még ahhoz is hangulatot kaptam, hogy ezt megörökítsem szegény elhanyagolt blogomon. Íme hát képekkel is illusztrálva az ital:

Jó színe lett. Mielőtt deresedni kezdett volna a pohár, gyorsan hozzáöntöttem az erre az alkalomra kiválasztott összetevőket:

Merthogy nem natúr gondoltam meginni, bár úgy is megfelelt volna. Sikerült ugyanis beszereznem néhány hónapja Monin koktélszirupot Ír krém ízesítéssel a Culinaris-ban, méghozzá közel 200 forinttal olcsóbban, mint máshol árulják. Ehhez gondoltam még kávétejszínt, hogy simább legyen az élmény.

Ez a kavargás tök jól nézett ki. Ha vigyázva öntjük, könnyű előállítani egy poháron belül látszólag elkülönülő italrészeket, a tejszínes résszel alul, a “tiszta” kávéval felül. Most nem ezen volt a fókusz.

“Szép estét kívánok!” – köszönt be a Monin-os üveg. Csak a dokumentáció kedvéért megörökítettem ezt a kedves párt. Látszik, hogy a kávé alig várja az ízesítést, nem?! 😀

…és megtörtént a második összetevő hozzáadása a kávéhoz. Már csak egy kis kevergetésre volt szükség és kész volt a frissítő. Mindez 1/2 11-re. Ideális, ha nincs kedvünk aludni.
Sajnos nem tartott sokáig, de épp időben jött. Kellemesen fel is frissített, úgyhogy azt hiszem, rendszeresítem, amíg ilyen hőség van. A koktélszirup alapvetően édes, jó lesz vigyázni az adagolásnál, mert én is majdnem túlöltöttem. Az italt érdemes kipróbálni, ráadásul kevés ennél egyszerűbben elkészíthető frissítő van kávéból (hacsak nem számoljuk a hideg kávéba rakott vanília fagylaltos megoldást).